1. Fejezet - Túlélő

 Épp a templom előtt vacogtam és azon gondolkoztam, hogy hogyan jutottunk ide... Emily régebben kapott Alitől egy hógömböt, aminek az alján volt egy kulcs. Az kinyitotta egy raktár ajtaját, amiben egy pendrivet tálaltunk.
Olyan videók voltak rajta, amiken mi épp öltözködünk vagy Jenna épp rámászott Tobyra.
Ian azért akart végezni Spencerrel mert tudta mi van a pendriven. Azaz, tudtuk. És azt is, hogy ki készítette. Ian. Majdnem lelökte Spencert a templom tornyából, amikor valószínűleg jött -A és lelökte.
Most meg... Eltűnt Ian teste, mindenki azt hitte bolondok vagyunk. Mindenki minket bámult elég ellenségesen, pedig mi nem tehettünk semmiről. Csak -A, vagy csak Ian. Mi nem. Abba senki sem gondolt bele sohasem, hogy lett volna e indítékunk megölni Alisont. Hisz a legjobb barátunk volt. Volt...

Garett igyekezett felénk, majd azt mondta, bevisz az örsre minket, kihallgatnak.
- Jó, de a szüleink biztos szeretnék tudni, hova viszel minket. - mondta Aria.
- Tájékoztattuk őket, ott találkoztok velük. - mondta. - Gyertek.
Garett kocsija fele mentünk, majd beszálltunk. Hátul négyen nyomorogtunk, Hanna viszont kényelmesen elől foglalt helyet. A kocsi alig-alig döcögött az úton, egy másik autót követve, amikor hirtelen egy sikátorba tért le.
- Szálljatok ki! - mondta, majd kinyitotta az ajtaját. Amint melléértünk belekezdett mondanivalójába. - Nem mondhatjátok el, hogy zsaroltátok Ian-t, azt meg főleg nem, hogy én is benne voltam.
- A futár? - kérdezte Emily.
- Nem akar zűrt, és pénzt elrejtette. A videók megvannak?
- Másolatban... Igen. - felelte Spencer.
- Rendben. Menjünk.
Visszaszáltunk a kocsiba, mostmár elindulva az eredeti célunk fele. Az út lassan telt el, és csöndben. Spencer még mindig remegett, és fal fehér volt, Aria valamin agyalt. Emily aggodalmasan nézte az elsuhanó házakat, Hanna pedig a karjára támasztotta a fejét, úgy várta, hogy végre vége legyen a napnak. Én pedig? Hátra vetettem a fejem, lehunytam a szemeim, majd gondolkoztam. Miért mentette meg -A Spencert? Ezt persze megköszönném neki, de azért fura. Valamit akar... De mit? És ehhez hasonló gondolatok ezrei kavarodtak a fejemben, de egy szó a szemeim előtt volt: "miért?".

Később, Spencerék házában

- Fáj a fejem a sok kérdéstől. - mondta Aria.
Spencer az ágyán feküdt, mellette ült Hanna, alattuk én és Emily voltunk a földön, Aria pedig a fotelben fetrengett. Betakarózva gondolkodtunk egy tál chipsel, meg popcornal.
- Ha -A nem löki le Iant, most én nem lennék itt... - suttogta Spencer.
- Azért nem hagyta, hogy meghalj, mert kellessz neki. Mint mindannyian. - mondtam.
- -A megölte Iant, hogy itt legyél. - folytatta Aria a gondolatmenetem.
- Bocs, de ez engem nem nyugtat meg! - szólt közbe Hanna.
Egy percig csöndbe burkolóztunk. Megráztam hosszú barna hajam, majd a fáradtságtól kótyagos szemeim is megdörzsöltem, de nem kellett aggódnom, hogy elkenem a sminkem, hisz nem volt rajtam. Feljebb húztam a rózsaszín pólóm ujját, majd a takarót is. Fáztam.
- -A ad, hogy elvehessen. - törte meg végül a csendet Emily mellettem.
- És mit fog kérni legközelebb? - suttogtam.
- Bármit is, azt mi nem tudjuk megadni... - mondta Spencer, miközben a plafont bámulta.
- Öhm... - köszörülte meg a torkát Aria. - Láttad -A-t, Spence? Vagyis..  Láttál egyáltalán valakit?
- Egy fekete alakot láttam. Nem tudtam kivenni, hogy nő vagy férfi. Csak egy alak.
- Egy fekete árny. - ráztam a fejem. - Így már biztos, hogy nem lehet Jenna.
- Biztos? - kérdezte Hanna.
- -A mindent lát, Hanna. - túrt a hajába Em. - Kezdek azon gondolkodni, hogy akár férfi, akár nő... Mit tud tenni velünk?
- Tudja minden titkunkat! - fordultam hevesen Emily fele.
- Egyszer elütött! - csattant fel a szőkeség.
- Attól kell félnünk, hogy kiderülhet, hogy mi tettük azt Jennaval...
- De most akkor -A-tól is kell félnünk?! - szinte már kiabálva kérdezte Em.
- Igazad van Emily... - kezdtem. - De sok mindent veszíthetünk. Gondolj bele: ha kiderül a Jenna ügy, végünk.
Megint csönd férkőzött be a kis szobába. Szinte hallani lehetett egymás gondolatait. Mindenkinek kattogott az agya, néha megráztuk a fejünk, vagy felvontuk a szemöldökünk de nem tettünk semmit.
Sóhajtva dőltem hátra a földön, majd a sárga szoba plafonját bámultam. Ha Ali nem halt volna meg, ez az egész nem történt volna... Az egész Alison hibája! Mosolyogtam a saját hülye gondolatomon, de rájöttem, hogy ez nem vicces. Hisz Alison DiLaurentis meghalt, és majdnem Spencer is.
- Olyan mintha másnapos lennék, pedig egyáltalán semmit sem ittam... - nevetett Hanna.
- Kávét? - ült fel Spencer.
- Megcsinálnám én, oké? - kérdezte Aria.
- A kávéd bivaly erős! - nevetett Emily.
Lassan felálltam, és megvártam a többieket. Spencer kinyújtotta a végtagjait, majd felállt. Míg szépen libasorban elhagytuk a szobát, odasúgtam Spencernek: - Én szeretem a kávéd.
- Amatőrök! - legyintett.

Lent a nappaliban a Hastings család fejei mellett az én- és at többiek szülei is helyet foglaltak. A lépcső aljában megálltunk, s meglepett arckifejezéssel bámultunk az ősökre.
- Öhm... Anya, mit kerestek itt? - kérdezte Aria.
- A többiekkel beszéltük épp, hogy mostmár nem csak te, Spencer, hanem már mind érdekeltek vagytok Alison gyilkossági ügyében. - mondta Spencer anyja.
- De azt senki sem kérdezi meg, hogy miért öltük volna meg az egyik legjobb barátunkat? - léptem előrébb, és a mellkasom elé tettem a kezem.
- Mi tudjuk, hogy nem ti voltatok, de a város ezt nem! - mondta anya.
- Mind tudjuk, ki volt. - fordult az ablak felé Emily.
- Na és ki? - kérdezte apa.
- Ian! - vágtuk rá egyszerre mind az öten.
- Nem hisztek nekünk, igaz? - kérdezte Spencer.
- Nincs rá bizonyíték. - mondta Spence apukája.
- De meg akart ölni! Évek óra figyelt minket! - kiabált Spencer.
- Igen, de hol van most?! - kérdezte anya.
- Meghalt! - vágtam rá.
- Egy hulla nem kel fel, és tűnik el, April! - mondta Hanna anyukája. - Ezért kitaláltuk, hogy pszichológushoz kell járnotok.
- Így kivívjátok a város és a rendőrség együttérzését. - mondta Mrs. Montgomery.
- Én nem fogok járni dilidokihoz! - rázta meg a fejét Hanna.
- Nem lehetsz te az aki pont nem jár! - válaszolta az anyja.
Ekkor kopogás szakította félbe a társalgást. Spencer már indult volna, de az apukája megelőzte, és ő nyitott ajtót. Toby volt az, aki megállította a beszélgetést.
- Jónapot, uram, Spencer itthon van?
- Számodra nincs. - felelte ridegen. - Ezentúl kérlek ne keresd a lányomat!
Ezzel rácsapta az ajtót. Spencer elképedve nézett az apjára, majd fogta magát és felviharzott a szobájába. Nem túl szép nézésemmel bámultam rá, majd elindultam fel a lépcsőn, majd a többiek is követtek.

Hamar eljött a másnap, alig aludtam az éjjel. A lányokkal a suliban találkoztam, együtt mentünk be a terembe, ahol egy nem túl kedves látvány fogadott: a diákok elhallgattak érkezésünk miatt, mindenki minket bámult. Ahogy a tábla fele fordultam egy akasztófa volt felrajzolva, alatta pedig ez felírva: L_AR_.
Gúnyosan elmosolyodtam és hármat lassan tapsoltam. Időközben becsengettek, Mr. Fitz már az ajtóban állt, de nem szólt.
- Gratulálok, hogy ezt eltudtátok érni. - mutattam a táblára. - Nem vártam többet, tényleg. Vannak, kik mindig is az óvodások szintjén maradnak. Tényleg, gratulálok!
Mosolyogva indultam el a helyemre, az osztály utálkozva nézett rám, a magabiztosságomért. A lányok lassabban tértek magukhoz, Fitz tanárúr pedig időközben letörölte a táblát.
Lassan kinyílt az ajtó, és belépett Noel. Az, aki Aria és Ezra után kémkedett, aki zsarolta Ezrat a jobb jegyért. Az, akit -A-nak hittünk.
- Segítsek? - mosolygott.
- Ülj le a helyedre. - mondta a tanár.
Lassan telt el az óra, szinte éreztem, ahogy engem bámul a mögöttem ülő. Amint kicsengettek, felpattantam, beraktam az irodalom könyvem a táskámba, és megvártam Emilyt. Márcsak öten voltunk bent a teremben, meg Ezra.
- April, legközelebb nem szeretnék egy ilyenre bejönni. - mondta.
- Bocsánat, Mr. Fitz, de én ezt már nem tűröm. - vontam fel a szemöldököm. - Lehet, hogy maga is hazugnak hisz minket, de mi az igazat mondtuk, és eléggé idegesít, hogy senki nem hiszi el.
- Figyeljetek... - kezdte. - Én hiszek nektek. De nem tűröm a konfliktusokat.
- Ez se miattam volt. - mosolyogtam el, majd kiléptem a teremből és a szekrényemhez mentem.
A szekrényemnél vart rám egy levél, benne egy üzenet: " Ha én a helyedben lennék, kissebb szájú lennék! -A "
Ijedten néztem a szekrényemben levő fecnire, majd összegyűrtem és bedobtam a táskámba.
Spencert kezdtem el keresni. Mivel a szekrényénél nem volt, így elővettem a telefonom és írtam egy sms-t neki.
April R. : Hol vagy(tok)?
Spencer H. : Ebédlő, miért?
April R. : Mindenki ott van? Maradjatok ott...
Spencer H. : Csak Aria nincs itt... Siess.

Elkezdtem az ebédlő felé sietni, időközben megtaláltam Ariat, aki elég zaklatottnak tűnt, de nem kérdeztem meg tőle, hisz én se nézhettem ki jobban.
Amint az ebédlőhöz értünk, megláttam Hanna szőke haját, ami utánozhatatlan. Levágódtam Spencer mellé, majd elővettem a gyűrött papírt. Az asztal közepére raktam a fecnit, amit rögtön elvett Emily.
- Ha én a helyedben lennék, kissebb szájú lennék! -A - olvasta fel.
- Ez meg...? - kérdezte Aria.
- Lehet, hogy -A az osztálytársunk? - vetettem fel.
- De egyik osztálytársunk se ismeri a titkaink! - vágta rá Spencer. - Eddig is látott minket -A, most is lát.
- Igaz... Én nem tudom. Ez már túl sok! - temettem az arcom a kezembe.
Vagy öt perc telt el így, amikor becsengettek és mentünk az óránkra.

Délután mennünk kellett a terápiára, mindenki egyedül. Én érkeztem oda elsőnek. Egy nő várt bent a szobában, volt vagy 30 éves maximum. A szoba fala a gesztenyepüré színére emlékeztetett, a kanapé színe szintén. Egy fekete szegélyű üveg asztal foglalt helyet középen. Volt egy hatalmas ablak, ami miatt világosság foglalta a szobát. Vele szemben egy szekrény volt, amin pár könyv, és (valószínűleg) a hölgy diplomája porosodott.
- Helló! - csuktam be az ajtót. - April vagyok.
- Ann! - mosolygott. - Foglalj helyet.
- Köszönöm. - kikerültem a széket, s leültem a kanapéra.
Vagy ültem egy fél percig, amikor megcsörrent a telefonom. Morogtam egy "elnézést" félét, aztán elővettem a pici telefont, és megnyitottam az sms-t.
Aria: Hol vagy? Mindjárt ott vagyunk Spencerrel és Emilyvel.
April R. L: Már itt ülök. Hanna?
Aria: Passz....

- Aria, Spencer és Emily mindjárt itt van. - raktam el a telefont.
- És az ötödik lány? - kérdezte kedvesen. - Talán... Hanna?
- Igen... Ő szerintem késik. Direkt. Nem nagyon szerette volna ezt az egészet.
- Értem. - mosolygott.
Vártunk egy picit, mikor megjött Spencer, Aria és Emily, majd egy fél órával később Hanna is betoppant körülbelül hat táskával az oldalán, a csilivili magassarkújában.

- Bocs, hogy késtem de olyan leárazások vannak! - mondta.

- Szia! - nézett rá a terápia vezetője.- Ann vagyok, te pedig biztos Hanna.

- Heló. - húzta össze a szemöldökét. - Miről maradtam le? 

- Semmiről. - feleltem.

- Vártuk, hogy megérkezz. - forgatta a szemét.

- Szerintem mostmár elkezdhetjük... - mondta Ann.

 Elmondtuk amit kérdezett, bár elég vonakodva. Elmondtuk, hogy Ali miatt lettünk jóbarátok, de amikor eltűnt, eltávolodtunk. Majd a halála hozott össze újra minket. (Igazából -A, de ezt ugye nem mondhatták el neki -Szerk.)

- Lezárást kerestetek? - kérdezte Ann.

 Hanna az ablakon bámult kifele, Aria az órát kérlelte magában, hogy legyen már öt óra. Emily csak nagyokat nyelt. Végül én akartam megszólalni, de Spence megelőzött:

- Inkább válaszokat.

- Arra, hogy ki ölte meg Alisont? 

 Mindenki csöndbe burkolózott, nem tudtunk válaszolni. Rágni kezdtem a szám szélét, mire Emily rácsapott a combomra. Felszisszentem, mire Ann rámnézett, én meg alig tudtam visszatartani a nevetést.

- Nem kell egyedül végigcsinálnotok! Ami itt elhangzik, nem hagyja el a helyiséget. - mondta.

- Lányok... Elmondjuk? - kérdezte Aria, mire hirtelen rezegni kezdett a telefonja.

- Mégis micsodát? - nézett ránk kíváncsian Ann

- Hogy, lejárt az idő! - álltam fel.

A ház előtt megállva, ránéztem Ariara, aki elmondta, hogy csak az anyja volt. Megláttam Tobyt, így szóltam Spencenek, hogy ott áll. Egy kocsi mellett állt, és amint meglátott minket, hatalmas vigyor terült el a száján, pont mint Spencerén, de egyből lehervadt amikor meglátta Jennat. Spencer elfordult, látszódott rajta, hogy csalódott, Tobyn meg, hogy szomorú.

 - De jó, hogy nincs pasim. - mondtam Hannanak.

- Intézzek?

- Köszi, nem kell! - tartottam fel a kezem védekezőn, mire vihogni kezdett.

 Egy percet álltunk ott csendben, mikor Emily észrevette az újságot, ami tele volt hazugsággal. Mind köre gyűltünk, és elképedve olvastuk a lapot.

- "Mi történt valójában?" - olvastam. - "Ian kocsiját megtalálták az állomás mellett, benne tízezer dollárral a számlájáról. Elutazott, erről pedig a lányok tudtak, így a lányok kitálaltak egy mesét."

 Ekkor megcsörrent mind az ötünk telefonja, amik egy sms-el gazdagodtak:

" Látlak te kis hazug! -A"